A RÖVIDFILM

A “Hagyaték” film Ambrose Bierce híres “Bagoly-folyó” című novelláját – amely az amerikai polgárháború idején játszódik – helyezi magyar történelmi környezetbe. A film képi világa 1944 Budapestjét eleveníti meg film noir stílusban.

Jenő Hódi on the set of Legacy, the short film.

Míg az eredeti novellában a közönség és a főhős között nincs érzelmi kötődés, addig ebben a filmben a főszereplő egy olyan – a néző számára megszerethető – nő aki küzd, hogy apja háborús bűntetteit legalább részben helyrehozza azáltal, hogy zsidó gyerekeket ment meg a biztos haláltól.

A holokauszt során több ezer magyar zsidót lőttek a Dunába. Ez a tragédia azonban nemcsak a legrosszabbat hanem a legjobbat is kihozta az emberekből. Bátor kevesek lázadtak és ellenálltak. A film nekik állít emléket.

Legacy Film Set.

HAGYATÉK (LEGACY)

A NAGYJÁTÉKFILM

A kisfilm alapján, most fejeztük be a nagyjátékfilm  forgatókönyvét. Jelenleg bontjuk le a forgatókönyvet, készítjük a költségvetést, az ütemtervet, és színészeket, produkciós elemeket, továbbá finanszírozást szerzünk a filmhez. Tárgyalunk lehetséges koprodukciós partnerekkel is. 

Az előkészítés 2021 tavaszán kezdődik majd, és a mozifilmet ugyanebben az évben le is forgatjuk.